Jelenlegi hely

Francia sanzonverseny döntő

Francia sanzonverseny döntő

A Budapesti Francia Intézet idén is megrendezte hagyományos sanzonversenyét, melynek döntőjébe bekerült Mikula Frida Rebeka 11/5 osztályos tanuló is.

A versenyre két francia dallal lehetett jelentkezni, melyeket mp3 formátumban kellett elküldeni január végéig a szervezőknek. A megadott kategóriákból Frida a mai francia dalok és a frankofón énekesek kategóriáit választotta, Indila Dernière danse és Céline Dion Encore un soir dalaival nevezett.

A zsűri a beérkezett anyagokból választotta ki a 12 döntős szereplőt, akik élő zenekari kísérettel adták elő versenydalukat a Francia Intézet amfiteátrumában a közönség és a szakmai zsűri előtt.

A színvonalas versenyen végül Mikula Frida Rebeka 11/5 osztályos tanuló országos 4. helyezést ért el.

Frida beszámolója:

„2019. március 13-án szerdán részt vettem a Budapesti Francia Intézet által megrendezett országos frankofón dalverseny döntőjében. 12-en jutottunk be ebbe az országos döntőbe, ahol negyedik helyezést értem el.

Hatalmas élmény volt számomra és egy cseppnyi versenyszellem sem volt senkiben, mind támogattuk egymást. Örülök, hogy megismerhettem a versenytársaimat és, hogy barátokra lelhettem bennük.

A versenyt kétnapos próbaidőszak előzte meg, ahol segített a felkészülésben a versenyzőket kísérő Canarro zenekar és Nicolas Beaupertuis instruktor. Mind végtelenül kedvesek és segítőkészek voltak, hálás vagyok a sok támogatásért.

A verseny nagyon jó hangulatban telt, az Avasi Gimnázium szurkolótábora volt a leghangosabb. A verseny folyamán megrendezett műveltségi vetélkedő két nyertese is a gimnáziumunkból került ki: Barta Orsolya 11/5 és Schuller Veronika 9/2.

Emellett szeretném megköszönni Kőteleki Tünde tanárnőnek és osztályfőnökömnek Juhász Judit tanárnőnek a támogatásukat és a rengeteg segítséget.”

Tetszik: 
No votes yet

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer