Jelenlegi hely

A Nobel-díj színe és fonákja :)

A Nobel-díj színe és fonákjLaughing

 

A Nobel-díj jelenleg a legnagyobb nemzetközi elismerése a kivételes szellemi teljesítménynek, és a díj világraszóló tudományos elismerést jelent nemcsak a díjazott, hanem nemzete számára is.

A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évr?l évre részesedjenek a

    • fizika, Nobel Medal
    • kémia,
    • fiziológia,
    • orvostudomány,
    • irodalom legjobbjai, és az a személy, aki a
    • békéért tett er?feszítéseivel

a díjat, és a vele járó, jelenleg tízmillió svéd koronát (körülbelül 300 millió forintot, illetve 1,1 millió eurót) kiérdemli.

1968-ban a tudományos munkásság nobeli elismerése kiegészül a

    • Közgazdasági Nobel-emlékdíjjal.

Nobel nem egy-egy tudományos pálya vagy életm? elismerésére szánta a díjat: végrendelete értelmében konkrét teljesítményért, eredményért adható az érem – amit a díj odaítélésének indoklásában mindig le is írnak. Nobel-díjat a jelölt csak életében kaphat, így a tudományos élet és az irodalom jelesei közül számos személy végül nem érhette meg, hogy rá kerüljön a sor, holott munkássága érdemessé tette volna az elismerésre. A Nobel-békedíj az egyetlen, amit nem természetes személy is megkaphat: nem is egy példa volt arra, hogy szervezetek kapták a békedíjat. A tudományok és az irodalom díjazottjai azonban csak magánszemélyek lehetnek.

 

Az IgNobel-díj a Nobel-díj paródiája, a Bolond Nobel-díj Wink... A nemzetközi tudományos élet azon szerepl?i részesülhetnek benne, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, használhatatlan találmányokhoz vagy egészen egyszer?en mulatságos javaslatokhoz vezetett; olyan kutatásokért adják, „amelyeket nem lehet vagy nem érdemes megismételni”.

Már a névadás is ötletes. A jelentések: noble = nemes, kiváló, csodálatos; ig = fosztóképz?; ignoble = nemtelen, hitvány, felesleges, semmire sem való... El?fordul az a magyarázat is, hogy a névadó-díjalapító Ignatius Nobel , Alfred Nobel állítólagos, kissé kelekótya rokona, a szódavíz feltalálója. /Ez az utóbbi magyarázat csak vicc! :) A szerk./

Az újabban rendkívül népszer? díj története kinyomozhatatlanul bonyolult. El?ször 1962-ben tesznek róla említést. 1968-ból marad egy utalás az IgNobel-díj formájára: egy aranyozott lemezb?l áll, melyen egy sell? tart egy fogamzásgátló pasztillát... A továbbiakban a rendelkezésre álló irodalom nem mond egyéb konkrétumot magáról a díjról; alakja minden bizonnyal változatos...

A díjakat kezdetben a Massachusetts Institute of Technologyn, kés?bb a Harvard Universityn rendezett látványos és bolondos ceremóniákon hirdetik ki, melyeken több igazi Nobel-díjas is részt vesz. A „kitüntetettek” egy része elfogadja a meghívást, de sokan - érthet?en - nem. A gunyoros elismerésben részesül?knek 60 másodperces el?adást kell tartaniuk kutatásukról. De a 60. másodpercben eléjük áll egy kislány - Miss Sweetie Poo - és azt hajtogatja:  „Kérem, hagyja abba, unatkozom!” .

A ceremónia jelent?ségét meghívott el?adók, jelent?s tudósok, egyetemi vezet?k biztosítják, akik úgynevezett 24/7 el?adásokat tartanak: 24 másodperc alatt teljes leírást kell adniuk szakmájukról, majd az elmondottakat 7 szóban összegezni úgy, hogy azt bárki megértse. Például 2004-ben Richard J. Roberts, Nobel-díjas biológus el?adása az örökl?désr?l:

„Az örökl?dés krónikus, gyógyíthatatlan betegség, mely szexuális úton terjed, és amelyet az emberi gének és a szül?k keveredése okoz. Bizonyos szül?i kapcsolódások a betegségeknek akut formáját hozzák létre, ami megtalálható a Lordok Házában, Appalachiában és Szaúdi Arábia nagy részében. Dzsingiz Kán személyében volt felel?s a járvány 25%-áért. Az új kutatások azt mutatják, hogy Bush elnök megtalálta a gyógykúrát. ? az önmegtartóztatás mellett állt ki, vagy ahogy Texasban mondta: »Tartsátok azt a farmeretekben!«.”

Hétszavas összefoglalás: „Örökl?dés azt jelenti: hibáztasd szüleidet, ne önmagadat.”


Teljesebb lista a wikipédián, de... ;)

Nobel 2012 IgNobel

Több mint hat évtizede segíti el? a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok el?mozdítását Európában.

Európai Unió

béke

Robbanóanyagokból gyémántok készítéséért. A túltermelés miatt rengeteg robbanóanyagot kell megsemmisíteni, de ha ezt egy speciális eljárással végzik, akkor a folyamatban grafit, fémek, üvegek és parányi, 4 nanométeres gyémántok keletkeznek. Egy kilogramm TNT-b?l 70 gramm "nanogyémánt" nyerhet? ki.

Igor Petrov és The SKN Company (Oroszország)

Az önálló kvantumrendszerek mérésével és manipulálásával kapcsolatos módszerek kidolgozásáért.

Serge Haroche (Franciaország), David Wineland (USA)

fizika

A haj lófarokban történ? viselésének tanulmányozásáért. Egykor Leonardo da Vinci is megjegyezte, hogy a haj és a víz hullámzása hasonló. Most kiderült, hogy az emberi haj olyan, mint a folyadék, amit matematikai egyenlettel is alátámasztottak a lófarok szök?kút alakú zuhatagánál.

Joseph Keller (USA), Raymond Goldstein (USA, UK), Patrick Warren, Robin Ball (UK)

G-protein-kapcsolt receptorok felfedezéséért és m?ködésük leírásáért.

Robert J. Lefkowitz , Brian K. Kobilka (USA)

kémia

Egy kis svéd település rejtélyének megoldásáért: ugyanis Anderslovban az emberek haja rendre bezöldült. Petterson, aki az alkalomhoz ill?en zöldre festett szakállal jelent meg a díjátadón, kiderítette, hogy ez az elöreged? vízvezetékeknek köszönhet?en magas a víz réztartalma, ez festi meg az emberek haját.

Johan Pettersson (Svédország)

Hallucinatív realizmussal elegyíti a népmesét, a történelmet, és a mai valóságot.

Mo Jen (Kína)

irodalom

Kapta az amerikai kormány egyik szerve, amely jelentések jelentéseir?l írt jelentést, melyben egy jelentés el?készítését javasolják a jelentések jelentésér?l írt jelentésekhez, elhódítva az elismerést több magyar közhivatal el?l... Érdekes, hogy senki sem jött el a díjért.

U.S. General Accountability Office = Egyesült Államok Kormányának Általános Elszámoltatási Hivatala

A felfedezésért, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekb?l a test valamennyi szövete kialakítható.

John B. Gurdon (UK), Jamanaka Sinja (Japán)

orvosi

Annak felfedezéséért, hogyan el?zhet? meg, hogy vastagbéltükrözés közben felrobbanjanak a páciens belei.

Emmanuel Ben-Soussan, Michel Antonietti (Franciaország)

A stabil elosztás elméletér?l és a piactervezés gyakorlatáról szóló munkásságukért.

Alvin Roth, Lloyd Shapley (USA)

közgazdasági

Pszichológiai díj: egy holland csapat nyerte, akik azt tanulmányozták, hogy balra d?lve, miért t?nik kisebbnek az Eiffel-torony. A megoldás nem a bels? fülben keresend?, hanem a tudatalattiban, mivel a számegyenes is balról jobbra n?, vagyis baloldalon rendszerint kisebb számokat találunk...

Akusztikai díj: SpeachJammer (szónokelhallgattató készülék) kifejlesztéséért. Kazutaka Kurihara és Koji Tsukada japán kutatópáros által megalkotott eszköz arra szolgál, hogy segítsenek az el?adásokon felszólalók figyelmeztetésében, ha túl gyorsan beszélnének, vagy túllépnék a rendelkezésükre álló id?keretet. A szerkezet lényege, hogy elkezdi az el?adó beszédét néhány száz milliszekundumos késéssel visszajátszani, egy visszhang-effektust hozva létre, ami rendszerint kell?en idegesít?.

Nobel 2011 IgNobel

A n?k biztonságáért és a béke építésében való teljes kör? részvételük jogáért folytatott er?szakmentes küzdelmükért.

Leymah Gbowee, Ellen Johnson-Sirleaf (Libéria), Tavakkul Karmán (Jemen)

béke

Kapta vilniusi polgármestere, aki egy tankkal hajtott át egy tilosban parkoló Mercedesen. A szabálytalan parkolás elleni kampányvideó az interneten is elterjedt.

Arturas Zoukas, vilniusi polgármestere

A világegyetem gyorsuló ütemben való tágulásának távoli szupernóvák megfigyelésével történt felfedezéséért. (Megjegyzés: ezt magyar csillagászok évekkel korábban kimutatták. )

Saul Perlmutter, Brian P. Schmidt, Adam Riess (USA)

fizika

Azért az elemzésért, amely megállapítja, hogy a diszkoszvet?k miért szédülnek el, és a kalapácsvet?k miért nem? Tudományos alapossággal összesen 22 sportolón végezték el a kutatást...

Philippe Perrin, Cyril Perrot, Dominique Deviterne, Bruno Ragaru (Franciaország), Herman Kingma (Hollandia)

A kvázikristályok felfedezéséért.

Daniel Shechtman (Izrael)

kémia

Egy embert próbáló kutatásért, melynek során, önmagukat sem kímélve meghatározták, hogy az alvó ember milyen mérték? wasabi-szag koncentráció esetén ébred fel? Céljuk egy t?zjelz? rendszer kifejlesztése volt, amely a t?z érzékelése estén er?s wasabi szag kibocsájtásával figyelmezteti a békésen aluszkáló embert a veszélyre, ám nem csupán az alvó embereknek nyújthat hathatós segítséget, hanem a halláskárosultaknak is. (És a náthások bennégnek?!)

Makoto Imai, Naoki Urushihata, Hideki Tanemura, Yukinobu Tajima, Hideaki Goto, Koichiro Mizoguchi, Junichi Murakami (Japán)

Tömör, letisztult költ?i képeiért, amelyek új fényben mutatják meg a valóságot.

Tomas Tranströmer (Svédország)

irodalom

A „strukturált halogatás” elméletének kidolgozásáért. Lényege, hogy ha van valamilyen fontos s halaszthatatlan dolgunk, csak azért, hogy azt elkerüljük, kezdjünk bele egy még fontosabb dologba, így a hagyományos „strukturálatlan” halogatással szemben komoly sikereket érhetünk el, például az irodalom területén.

John Perry (USA)

A dendritikus sejtekkel kapcsolatos munkásságáért.

Ralph Steinman (USA)

A természetes vagy veleszületett immunrendszer kutatásáért.

Bruce Beutler (USA), Jules Hoffmann (Franciaország)

orvosi

Annak kimutatásáért, hogy a húgyhólyag telítettsége milyen hatással van a döntéshozatalra.

Mirjam Tuk, Debra Trampe (Hollandia)

A gazdasági folyamatokban az okok és hatások különválasztásáról szóló elméleteikért.

Thomas J. Sargent, Christopher A. Sims (USA)

közgazdasági

Pszichológiai díj: a norvég Karl Halvor Teigen-nek a sóhajtás lélektanáért.

Élettani díj: a brit Anna Wilkinson és a holland Natalie Sebanz világrenget? tanulmányukért, amelyben megállapították, hogy a vöröslábú tekn?sök esetében nincs bizonyíték arra, hogy az ásítás ragályos lenne köztük...

 Nobel 2010  IgNobel

Az alapvet? emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és er?szakmentes küzdelméért.

Liu Hsziao-po (Kína)

béke

Nobel-díjat halála után nem kaphat senki, de ezt a békedíjat azonban egy halott embernek ítélte oda a bizottság. Lal Biharit azért a küzdelméért jutalmazták, amelyet 18 éve folytat a hatóságokkal, hogy bebizonyítsa: él és virul. Az indiai férfit 1976-ban nyilvánították halottnak. Ehhez nem kellett más, mint némi készpénz, amely családja tagjaitól a helyi földhivatalhoz vándorolt annak érdekében, hogy földje – már örökség formájában – ugyanezekhez a rokonokhoz kerüljön.

Bihari a díjkiosztón sajnos nem tudott jelen lenni. Az ?t hivatalosan halottnak tekint? indiai hatóságok még adtak neki útlevelet, az amerikai kormány azonban megtagadta t?le a beutazóvízumot.

„Egy halálból visszatér? ember azért több segítségre számíthatna!” – kommentálta Marc Abrahams, az IgNobel szervez?je.

Lal Bihari (India)

A kétdimenziós anyaggal, a grafénnel kapcsolatos úttör? kísérleteikért.

A. Konsztantyinovics Geim, K. Szergejevics Novoszjolov (Oroszország)

fizikai

Annak bizonyításáért, hogy az emberek ritkábban csúsznak el a jégen, ha kívülr?l is zoknit húznak a cip?jükre.

Lianne Parkin, Sheila Williams, Patricia Priest (Új-Zéland)

A palládiumatomok által katalizált szerves kémiai reakciók területén elért eredményeikért.

Richard Heck , Negisi Eiicsi , Szuzuki Akira

kémiai

Azért a kutatásért, hogy mikor tud összekeveredni egymással a víz és az olaj? A díjat a  British Petroleummal megosztva kapták, mert az óriáscégnek a gyakorlatban is sikerült ezt bebizonyítani Undecided.

Eric Adams, Scott Socolofsky, Stephen Masutani (USA)

A hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató er?teljes ábrázolásmódért.

Mario Vargas Llosa (Peru)

irodalmi  -

Az In-vitro-Fertilisation (IVF, a szervezeten kívüli megtermékenyítés) módszerének fejlesztésért.

Robert G. Edwards (UK)

orvosi

A bizonyításért, hogy az asztma tüneteit enyhíti a hullámvasúton való utazás.

Simon Rietveld, Ilja van Beest (Hollandia)

A megállapításért, hogy a káromkodás csökkenti a fizikai fájdalmat, vagy legalábbis a hidegérzetet: a kutatás során a kísérleti alanyoknak jeges vízben kellett tartaniuk a kezüket. A káromkodó csoportba kerül?k tovább tudák a vízben tartani a kezüket, mint a csak nyomdafestéket t?r? szavakat használó kontrollcsoport tagjai

Richard Stephens, John Atkins, Andrew Kingston (UK)

A munkaer?piacok hatékonyságával kapcsolatos, a munkakeresés költségeire vonatkozó piaci elemzéseikért.

Peter Diamond, Dale Mortensen (USA), Christopher Piassarides (UK)

közgazdasági Mérnöki díj: a bálnák orrnyílásából távozó permet (takony) begy?jtését végz? parányi távirányítású helikopterért. A bálnaslejm begy?jtése nem egyszer?, a kék bálnák nagyon félénkek, ezért a kutatók nem mehetnek közel hozzájuk.

Karina Acevedo-Whitehouse, Agnes Rocha-Gosselin (UK), Diane Gendron (USA)

Nobel 2009  IgNobel

A nemzetközi diplomácia meger?sítéséért és a népek közötti együttm?ködés el?segítéséért tett er?feszítéséért.

Barack Obama (USA)

béke

Annak kimutatásáért, hogy a fejbeverés a teli vagy az üres sörösüveggel hatásosabb-e.

Bolliger, Ross, Oesterhelweg, Thali, Kneubuehl (Berni Egyetem)

Az optikai kábelen történ? kommunikáció alapjainak kidolgozásáért.

Charles Kao (Kína)

A képalkotásban új távlatokat nyitó CCD-érzékel? fejlesztéséért.

Willard Boyle , George E. Smith (USA)

fizika

Analitikai módszerekkel meghatározták, miért nem borulnak föl az állapotos n?k.

Whitcome (Cincinnati Egyetem), Lieberman (Harvard Egyetem), Shapiro (Texasi Egyetem)

A riboszóma szerkezetének és funkciójának tanulmányozásáért.

Venkatraman Ramakrishnan, Thomas Steitz , Ada Yonath (India)

kémia

Mesterséges gyémántot állítottak el? tequilából.

Morales, Apatiga, Castano (Mexikói Autonóm Egyetem)

A költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg az otthontalanság tájképét.

Herta Müller (Németország)

irodalom

Amiért több, mint 50 alkalommal állítottak ki közúti szabálysértési feljelentést a notórius szabálysért?, Prawo Jazdy nevére, ami lengyelül jogosítványt jelent.

Az ír rend?rség :)))

A telomérák és a telomeráz enzim felfedezéséért és az ezekkel kapcsolatos úttör? kutatásokért.

Elizabeth Blackburn, Carol Greider, Jack Szostak (USA)

orvosi

Az ujjak ízületgyulladásának lehetséges okait vizsgálva több mint 60 éven át naponta szorgalmasan ropogtatta bal kezének ujjperceit, miközben a jobb kezét békén hagyta.

Donald L. Unger (USA)

A gazdasági irányításban kifejtett elemzéseikért.

Elinor Ostrom, Oliver Williamson (USA)

közgazdasági

Amiért megmutatták a világnak, hogy kis bankok is naggyá válhatnak, és fordítva (továbbá annak demonstrálásáért, hogy ugyanez egy egész nemzetgazdasággal is véghezvihet?).

Négy izlandi bank vezet?i

Még néhány IgNobel-gyöngyszem...

2008 biológia: A felfedezésért, miszerint a kutyán él? bolha magasabbra ugrik, mint a macskán él?. (Marie-Christine Cadiergues, Christel Joubert, Michel Franc - Franciaország)

2007 orvosi: „A kardnyelés és annak mellékhatásai” c. közleményükért. (Dan Meyer - USA, Brian Witcombe - UK; Witcombe az ünnepségen köszönt? beszéde végén kardot nyelt!)

2006 fizika: Annak tisztázásáért, hogy a meghajlított száraz spagetti miért törik gyakran több mint két darabra? (Basile Audoly, Sebastien Neukirch - Franciaország)

2005 kémia: Azokért a gondos kísérletekért, melyekkel eldöntötték a régóta vizsgált tudományos kérdést: a szirupban vagy a vízben tudnak gyorsabban úszni az emberek? (Edward Cussler, Brian Gettelfinger - USA)

2002 fizika: Annak kimutatásáért, hogy a sörhab követi a lebomlás matematikai exponenciális törvényét. (Arnd Leike - Németország; a 2007-es fizika emelt szint? érettségin tételben szerepelt ennek vizsgálata...)

2002 orvosi: „A herezacskó aszimmetriája az embernél és az ókori szobrászatban” cím? gyötrelmesen kiegyensúlyozott dolgozatért. (Chris McManus - UK)

2001 orvosi: „A lehulló kókuszdió okozta sérülések” c. nagyon hatásos dolgozatért. (Peter Barss - Kanada)

2001 technológia: John Keogh, aki szabadalmaztatta a kereket, valamint az ausztráliai Szabadalmi Hivatal, mert erre a 2001100012 számú szabadalmat megadta. Keogh a díjátadó ünnepségen elmondta: az volt a célja, hogy kimutassa az ausztráliai szabadalmi rendszer képtelenségét.

2000 béke: A Brit Királyi Haditengerészetnek, mert elrendelték, hogy hagyjanak fel az éles ágyúzással, és helyette kiabálják: bumm!

1999 oktatás: A Kansas és Colorado államok oktatásügyi bizottságai azon lépésükért, mellyel a helyi tantervb?l tudatosan törölték a Darwin fejl?déstörténetét ismertet? tananyagrészt.

1998 statisztika: „Összefüggés a testmagasság, a pénisz hossza és a lábméret között” cím? gondos méréseken alapuló dolgozatért. (Jerald Bain - Kanada, Kerry Siminovsky - USA)

1997 béke: „A különböz? módszerekkel végrehajtott kivégzések során feltehet?en észlelt kínok” cím? szeretetteljes és végeredményben békés dolgozatért. (Harold Hillmann - UK)

1996 biológia: „A sör, a tejföl és a fokhagyma hatása az orvosi piócák étvágyára” cím? kutatás résztvev?i: Ander Berheim, Hogne Sandvik - Norvégia.

1991 fizika: A világegyetem legnehezebb elemének, az adminisztráciumnak a felfedezéséért. (Thomas Kyle - USA)

1991 béke: Teller Ede, a hidrogénbomba atyja és a csillagháborús fegyverek kidolgozásának úttör?je, élethosszig tartó er?feszítéseiért a béke eddigi általunk ismert jelentésének megváltoztatásáért. (Nem jelent meg az ünnepségen.)

 

Források:

  • Beck Mihály: Humor a tudományban (Akadémiai  Kiadó, 2010)
  • wikipédia, internet

Kovács Beáta

 

fel

 

Tetszik: 
Average: 5 (4 votes)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer