Harry Potter és a tudományok köve
Természettudományos meseelőadás kicsiknek és nagyoknak
2019. szeptember 27-én, pénteken került megrendezésre iskolánkban a Kutatók éjszakája.
Továbbra is sok játékos várt a robotfocira, amelynél a meccseket dr. Kovács János tanár úr bíróként vezényelte le a színháztermünk előterében. A látogatók a lego robotok építésén felül bepillantást nyerhettek a programozásba Bartáné Szabó Szilvia tanárnő segítségével.
Idén nem csak a jól megszokott kísérletekkel vártuk az érdeklődőket, hanem egy Harry Potter témájú előadással, melyet fizikai és kémiai kísérletek színesítettek.
A nézőtéren nem sok szabad hely maradt. Minden korosztályból találkoztuk érdeklődőkkel.
A műsor forgatókönyvírója és rendezője Cseh Tünde tanárnő volt, a kísérletek előkészítésében valamint elvégzésében és McGalagony professzor szerepében Hainess Annamária tanárnőt láthattuk. Harry Pottert Kapusi Ádám 9/5 osztályos tanuló alakította, segítőjét, Hagridot Salha Teodor 12/3. A varázsoktatók pedig Fedor Bálint, Kolbányi Dorka, Máté Krisztina, Nagy Liliána, Polefkó Péter, Szatmári Levente (8/5), Deák Zsanett (9/2), Csiszár Mira, Fenyvesi Zsófia, Kovács Zsombor, Maczkó Flórián, Rédei Szabolcs, Sárközy Mihály, Sirokai Csenge, Szabolcs Regina, Szabon Bálint, Varga Emma (9/5), Sivák Dalma (10/1), Kőfalvy Simon, Schuller Veronika, Szádvári Vajk, Turcsány Panna (10/2), Gonda Panna, Kovács Edina, Lázár Zoltán (10/5) voltak. A mesélő szerepét Vladár Levente 10/5 osztályos tanuló vállalta.
A meseelőadás után az Avasi Gimnázium laborjában saját kezűleg lehetett kipróbálni az előadásban látott rengeteg érdekes kísérletet. Külön köszönet Szabó Bence 12/5 osztályos tanulónak és Horváth Imrének minden technikai téren nyújtott segítségükért.
Fotógalériához katt a képre!

Harry Potter és a tudományok köve
Természettudományos meseelőadás kicsiknek és nagyoknak
2019. szeptember 27., 17:00 - 19:00

Természettudományos meseelőadás kicsiknek és nagyoknak az Avasi Gimnázium 9 és 3/4-dik színháztermében.
Az előadás után lehetőséget biztosítunk a látott kísérletek elvégzésére. Interaktív játszóházzá alakul a gimnázium természettudományos laborja. Az előtérben robotfocizni lehet, valamint legorobotokkal ismerkedni.
Várjuk a testvéreket, szülőket, rokonokat is!