4. évad 3. rész
Országos döntő
Negyedszer a döntőben — országos negyedik hely
Gimnáziumunk csapata, a Chapter IV. immár negyedik alkalommal került be az Amerikai Nagykövetség és a Debreceni Egyetem által szervezett DEbate - Dare to disagree angol nyelvű vitaverseny országos döntőjébe.

A 2019/2020-as tanév versenye az 1989-es események köré épült, minden fordulóban a rendszerváltást is érintő társadalmi és gazdasági problémákról kellett a résztvevőknek vitázniuk.
A döntő témája a következő volt: The citizens' economic and social wellbeing is primarily the responsibility of the individual and not the government, azaz „az állampolgárok gazdasági és társadalmi jóléte leginkább az egyén és nem a kormány felelőssége”.

Az országos döntőbe tíz csapat került be, mindenki egyszer vitázott a tételmondat mellett, egyszer pedig ellene. A Chapter IV. csapat nehéz sorsolást kapott, de nagyszerű teljesítményt nyújtott. Végül, a pontszámok alapján, a 4. helyet szerezték meg.
A csapat tagjai: Kovács Barbara, Kiss Fanni 12/2 és Demjén Ádám 11/1.
Felkészítő tanár: Kőteleki Tünde.

4. évad 2. rész
Országos elődöntő
Idén ötödik alkalommal rendezi meg az Amerikai Nagykövetség és a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete a DEbate: Dare to Disagree angol nyelvű vitaversenyt.

Az Avasi Gimnázium csapata negyedszer jutott be az országos döntőbe, miután a 2019. november 8-án a Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezett országos elődöntőt a legmagasabb pontszámmal megnyerte.

A Chapter IV csapat tagjai:
Kiss Fanni 12/2
Kovács Barbara 12/2
Demjén Ádám 11/1
Felkészítő tanár: Kőteleki Tünde
A versenyzők beszámolója:
„Immár negyedik alkalommal veszünk részt a Debreceni Egyetem által megszervezett Debate angol nyelvű vitaversenyen, ahol idén újra sikerült bekerülnünk a döntőbe az ország legjobb 10 csapata közé. Ebben az évben új tagként Demjén Ádám is csatlakozott hozzánk, aki első ilyen versenyén vett részt.
A középdöntőben egy nem mindennapi témáról, az alapvető emberi jogok egyikéről, a szólásszabadságról kellett vitatkoznunk. Az volt a feladatunk, hogy érvekkel és statisztikákkal alátámasztva bebizonyítsuk, miért kellene ezt a jogot korlátozni.
Nehéz ellenfeleket kaptunk a sorsolás során, akik szintén nagyon erős érvekkel próbálták megvédeni saját álláspontjukat.
A zsűri pontszámai alapján, - melynek tagjai az amerikai nagykövetség képviselői és egyetemi tanárok voltak – végül mi nyertük a vitát és a versenyt is, hiszen összesítésben mi kaptuk a legmagasabb pontokat.
Rendkívül izgatottan várjuk az országos döntő tételmondatát, melyről annyit tudunk, hogy az 1989-es eseményekhez fog kapcsolódni, hiszen idén a 30. évforduló miatt a rendszerváltás a fő téma. Reméljük, hogy ott is hasonló eredményt érünk majd el.”
Kiss Fanni és Kovács Barbara 12/2
„Az elődöntő folyamán tapasztaltam meg először, hogy milyen is élesben egy Karl Popper-féle vita. A lányok rutinjához még fel kell vennem a méltó fordulatszámot, de a döntőre, úgy érzem, mindenképpen győzelemi esélyekkel megyünk.”
Demjén Ádám 11/1


Tanárnő annyira izgult, hogy körme sem maradt." /Kiss Fanni/



4. évad 1. rész
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a DEbate-Dare to Disagree angol nyelvű vitaversenyt a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete és az Amerikai Nagykövetség szervezésében.
Az Avasi idén is sikerrel vette az első akadályt, melynek most témája a rendszerváltás volt: 1989- 30 years after, azaz 1989 és 30 évvel azután. A nevezett csapatoknak ebben a témában kellett pro és kontra érvekkel, összehasonlításokkal alátámasztott kreatív feladatot beküldeni a szervezőknek szeptember 20-ig. A beérkezett pályázatokból választotta ki a szakmai zsűri a legjobb 24 csapatot, akik majd november elején vitáznak a három elődöntőben, Debrecenben, Budapesten vagy Pécsett.
Az Avasi csapata idén a Chapter IV azaz a 4. fejezet nevet viseli, hiszen tagjai közül ketten már negyedszer indulnak a versenyen.
A csapat tagjai: Kiss Fanni, Kovács Barbara 12/2 és Demjén Ádám 11/1.
Felkészítő tanár: Kőteleki Tünde.
