Lezárult a verseny, és...

Gratulálunk Péternek és felkészítő tanárának, Bartáné Szabó Szilvia tanárnőnek!
Az idei Nemes Tihamér Informatika Tanulmányi Verseny alkalmazói kategória 1. fordulójában a 7-8. osztályos tanulóknak 120 perc alatt 5, míg a 9-10. osztályos tanulóknak 180 perc alatt 6 feladatban volt alkalmuk bizonyítani rátermettségüket. Ehhez nem csak gyakorlati tudásra volt szükség, hanem latba kellett venni a digitalizáló képességet, azaz a „mintákon” látható dokumentumok „másolatait” szoftveresen létrehozni. A „szellemi fáradságot” figyelmen kívül hagyva időkorlátok között versenyezni. Már csak egy összetevő jut eszembe a több órán keresztül tartó javítások statisztikai eredményit is elemezve: egy alkotó munkai minőség, amit minden versenyző abban a részben teljesített, amire igazán rákoncentrált.
A NT OITV 1. fordulójának eredményét informatika házi versenynek tekintjük, és íme a legjobbak:
7. osztály
- 1. helyezett: Török Richárd
Egyedi gondolkodású megoldásai miatt. Látható, milyen jól tud koncentrálni. Nekem úgy tűnt, mintha munkája során a „dokumentum szépségéről” gondoskodna. Tetszett, hogy még a nehezebb feladatok megoldásaiban is alapjaiban hasonlót rakott össze.
- Dícséretben részesült: Sándor Ábel, Szabó Dóra, Naszrai Vivien, Filetóth Márk.
8. osztály
- 1. helyezett: Kaposvári Péter (a döntőbe jutott, jelenleg a 9. helyen áll)
Dolgozatát továbbküldtük magas pontszámmal. Azaz az idén a bátor, tehetséges és informatikából okos diákok 7-8. osztályos háziversenyét is ezzel megnyerte! Az idén is öröm volt javítani a munkáját. Neki sikerült nagyobb részekben az eredeti mintával akár összecserélhetően egyformára digitalizálni. Tavaly a döntőig jutott, hajrá!
- Dícséretben részesül: Fedor Bálint, Havasi Bernadett (nagyszerű a „táblázatos ötlete”), Balogh Zsombor, Békési Dávid.
9. osztály
- 1. helyezett: Szabon Bálint
Dolgozatát továbbküldtük. Szépen egyenletesen teljesített több feladatban. Tehetséges diákunk, a programozástól a robotikáig mindennel ismerkedik. Számomra ő az, aki több terület összekapcsolására épít, példamutatóan tisztelve a tudást.
- Kiemelkedők (dolgozataikat továbbküldtük): Gonda Bálint, Végső Dániel, Karsza Panna.
- Dícséretben részesül: Balogh Dániel.
10. osztály
- 1. helyezett: Gergácz Éva Emese (továbbjutott a 2. fordulóba)
Dolgozatát továbbküldtük magas pontszámmal. Azaz az idén a bátor, tehetséges és informatikából okos diákok 9-10. osztályos háziversenyét leány tanuló nyerte! Drukkoljunk neki, hogy versenyezzen így tovább, akár a döntőig!
- Kiemelkedő (dolgozatát továbbküldtük): Vályi Vivien.
- Dícséretben részesül: Baranyi Panna.
Szeretném hozzátenni, hogy iskolánk osztályaiban nagyon sok informatikából okos diák van, de nem kívánnak versenyezni. Ők a bátortalanok. Az, hogy tehetségesek-e, sőt, hogy mennyire azt itteni tapasztalataikból jobban lehetne tudni, mert itt bizony volt kihívás! De, lesz további elvárás a 2. fordulóban is és addig is, míg jövőig megerősödtök tervekben és tudásban, drukkoljatok iskolatársaitoknak! Elsősorban azért, hogy azok a dokumentumok, amiket ti, mint a jövő nemzedéke elkészítettek, legyenek kreatívak, pontosak, minőségiek!
Gratulálok a diákoknak!
Bartáné Szabó Szilvia
informatikatanár