Jelenlegi hely

A költészet napja +

A költészet napja +

Bár a szállóige szerint „háborúban hallgatnak a múzsák”, az alkotás - mint emberhez leginkább méltó tevékenység - hátha most is sokaknak ad erőt, tartást, vigaszt, önkifejezési lehetőséget.

Adidas Originals Nmd_r1 S76004, adidas NMD R1 Grey Grey White, s76004 Ultra Boost 3m Underply Visible Outside Adidas NMD Off-whit http://airmaxcheap4sale.com

1964 óta ünnepeljük a költészet napját április 11-én, azaz József Attila születésnapján.

A 2016 nyarán elhunyt Esterházy Péter születésnapját, április 16-át pedig a magyar próza napjává nyilvánították 2017-ben.

Ezen egymáshoz közel eső jeles napok kapcsán hirdeti meg pályázatát a magyaros munkaközösség.

A téma: „Karant-én”

Pályázhattok verses vagy prózában írt alkotással, terjedelmük egyenként maximum 5 gépelt oldal lehet.

Egy pályázó két külön művel, két műnemben is indulhat.

A beadás határideje: 2020. május 18.

Pályaműveiteket a mirjam6363@freemail.hu címre küldjétek csatolmányként, és a csatolmány fájlnevében feltétlenül tüntessétek fel a neveteket!

#maradjotthonésalkoss

Fürj Marianna


József Attila európai viszonylatban is a XX. század egyik legzseniálisabb költője.

Lírája méltán része irodalmi kánonunknak, tematikus – stiláris sokszínűsége, gondolatisága miatt minden kor igyekezett kisajátítani költészete bizonyos elemeit, más vonatkozásait pedig elhallgatni, mellőzni.

„Nem tudott megbékélni az emberi világ, a társadalom értelemellenes szerkezetével, költészetével azon munkálkodott, hogy az öntudat, az értelem rendjének tiszta törvényeit állítsa az emberek elé. A valósággal való illúziótlan szembenézés bátorsága s az emberi magatartás megőrzésére való törekvés költészete legfőbb jellemzői közé tartozik” – olvashatjuk róla tankönyvünkben.

Emberi – költői magatartása, világlátása, költői kifejezésmódja máig elevenen élő, hatását mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy verseit számos alkalommal dolgozták át, zenésítették meg elmúlt évtizedekbeli és kortárs alkotók, előadók egyaránt.


Most Balkay Géza előadásában hallgassátok meg József Attila 1935-ben írott LEVEGŐT! című versét ITT!


József Attila örök.

Költészetének minden kor és korosztály számára van érvényes üzenete, mély gondolatiságával, játékosságával, érzelmi hatásával, akár ezek szintézisével. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csak a Születésnapomra című versének hány parafrázisa készült el.

A parafázisok ITT olvashatók »»


A Karant-én pályázat győztese Török Luca Rozanna (8/5):

SZÁRNYAK

Mostanában sokat hallgatjuk a híreket. Unalmasak és mindig ugyanarról szólnak, ami érthető, hiszen nekik is meg kell valamiből élni. Amikor pedig egy egész bolygó retteg körmét rágva egy vírustól, nyilván arról a legkifizetődőbb beszélni. Szóval hallgatjuk a híreket, meg néha nézzük is. Nézni jobb, a hallgatás olyan, mintha valaki folyamatosan állna a hátad mögött; egy pesszimizmussal kevert realista vén ismerős. Nézzük a híreket, de azt is csak félvállról, a realizmus kis mennyiségben megöli a rettegést. Nekem inkább csak a bemondók arca marad meg, az az erőltetett gépies tárgyilagosság, hogy nahát ez van, nem tudunk vele mit tenni. A hírek szárazak és hasonlók, főleg most. Nem is nézzük sokáig, inkább mi találunk ki helyette jobbakat. Nevezhetjük ezeket mesének, vagy összeesküvés-elméletnek, de a lényeg ugyanaz: sokkal szórakoztatóbbak, mintha csak adatokat és kördiagrammokat bámulnánk. Az én elméletem a pillangókra épül. Meg a hernyókra, de főleg arra, ami közte van. Bebábozódás. Átalakulás, mindez a természet által intézve. Végig nézek a képernyőüvegen, a szemem megakad a bemondó üveges szeme előtti szemüvegén. Vajon milyenek lesznek az emberek a bebábozódás után? Megpróbálom elképzelni őket nagy szárnyakkal és csápokkal. Ha végigmennénk egy zsúfolt utcán, biztos lehetne hallani egyszer-kétszer: “Jaj, uram, a szárnya!”, vagy “Vigyázzon, még kiböki a szemem!”. Még aznap este elmondom anyáéknak az elméletet. Az arcuk könnyűkedves, lágy mosollyal, az elmélkedés és az elszórakozás között, mint egy pasztellkrétás idill. Nem hiszem, hogy tudják: nem viccelek. Persze kimondva mindez nevetségesen hangzott, de hát a gondolatok mind ilyenek. Ezért is csodálom azokat, akik naplót tudnak írni; én egyszer írtam, de napokkal később a hajamat a lapokkal együtt téptem ki.

Ha a 21. században élsz – még ha csak olyan kénytelen-kelletlen, félig vállvonva is - észre kell venned, hogy mindenből viccet lehet csinálni. Elég csak megdörzsölnöd egy darabka üveget az ujjaddal és láthatod: még egy világjárványt is el lehet viccelni. Persze mióta gyökeret eresztett a fejemben a gondolat az emberek átalakulásáról (magamban csak “Az Elméletnek” neveztem el), mindenkire máshogy tekintek. Ha ez most egy interjú vagy egy visszaemlékezés lenne, biztosan megkérdeznék, hogy miért vágyakoztam bármiféle változás iránt. De lehet, hogy nem is kérdeznének semmi, csak udvariasan meginnák a nővértől kapott kávét és visszafelé gondosan becsuknák az ajtót. Sajnos azonban ez nem ilyen írás, így a fel nem tett kérdéseket módomban áll magamnak feltenni. Nekem az emberek olyanok, mint egy végtelen szakaszos tizedestört, de mondhatjuk, hogy értetlen régész vagyok egy ismeretlen kor maradványai előtt állva: kinek melyik párhuzam tetszik. Ha ez önéletrajz lenne, elmondhatnám, hogy ez már az óvodában kezdődött, de ez nem egy önéletrajz és egyébként sem emlékszem olyan jól. Arra viszont igen, hogy gyakran gondoltam: megváltoztatom a világot. Nem arra vágyom, hogy képes legyek folyamatosan befolyásolni a körülöttem lévő dolgokat, hanem arra, hogy egyszer képes legyek változtatni azokon, amiket nem értek. Például az embereket. Vagy a karkötő-főzést. Régebben ilyenkor a fejemre húztam a takarót, és elképzeltem a változást. Magam előtt láttam egy világot, ahol nincsenek érthetetlen érzelmek, és senki sem néz furának, ha folyamatosan a vámpírokról beszélsz.

Tegnap tompán hasított bele a fájdalom a lapockámba. Mintha egy pattanás alakulna ki, csak erősebb és vészjóslóbb. Persze a vész is relatív. A fájdalom mindenesetre ott volt, és ott is maradt hetekig. Egy idő után erősödött, és amikor megtapintottam, két apró kitüremkedést fedeztem fel.

Még sosem nőtt ezelőtt szárnyam, de valahogy úgy érzem, az lesz: hát vártam, szinte kényszeresen várom, hogy a fájdalom erősödjön. Furcsa, mert bár sosem szerettem szenvedni, ez mégis kellemes volt. Csak azt nem értem, hogy a szüleimnél miért nem történik semmi, de azért várom, várom, a féltudományos magyarázattal tapétázott végtelenségig.

Mostanában enni sem nagyon eszem, csak hébe-hóba. Inkább az ablak mellé ülök, és onnan bámulok kifelé. Régen nem szerettem az ablakból nézelődni, úgy éreztem, mint akit sarokba szorítottak, méghozzá úgy, hogy az utolsó menekülési útvonalat az áldozat szeme láttára zárták le. Nem mintha forgalmas helyen laknék, de a legkisebb ajtócsapkodás vagy kutyaugatás is elég tud lenni ahhoz, hogy görcsbe ránduljon minden idegszálam. Most szórakoztató az ablakból nézelődni. Nincsenek emberek, nincsen zaj: minden nyugtatóan kihalt simaság. Csak egy-egy kocsi halad el néhanap, az is inkább csak azért, mert hazaért. Egy hónap múlva már szárnyaim is vannak. A szárnyak kicsik és sárgák.

Ez kezdetben elkeserített, de lassan hozzászokom: van valami keserű irónia abban, hogy pont az irigység, másfelől a boldogság színét viselik. Apró fekete pöttyök vannak rajtuk: olyan, mintha plakátfestéket cseppentett volna papírra egy ügyetlen gyermek. Néha elgondolkodok azon, hogy másoknak milyen szárnyuk van, és hogy mi más változhatott. Ha erre gondolok, a vérem mintha újra erőre kapna, és szélsebesen zúdul az ereimben egyik sarokból a másikba. Mintha egy egészen más világba térnék vissza, ami igaz is: bár ugyanarra a helyre megyek majd, mégis másként fogok élni. Érteni fogok mindent, amit látok és hallok; az emberek mosolyt csalnak majd az arcomra. Majd nevetni is fogok velük: mindig kedveltem az emberi nevetés hangját. Lesznek közös vicceink, amiket én is értek, és nem fogom úgy érezni, hogy bármelyik pillanatban fejbelőnének.

Eltelik egy, kettő majd három hónap. Az emberek egyre sűrűbben járják az utcákat, megszűnik az ablakból nézés kellemes szokása. Ez először kicsit érzékenyen érint, de aztán rájövök, hogy ez nem más, mint az érzékszervek gyengesége, s nem jelenti azt, hogy semmi sem változott. A hírek is mások: most a oktatásról van szó, legfőképp, hogy hétfőn kezdődik. Ezt a két szót mintha felforrósított pávatollal simítanának a fülembe: ideges izgatottság tölt el, amikor csak hallom.

Reggel ugyanúgy lépkedek, mint máskor. Idegesen nézem az asztalt, amin a szokásos reggelim van, majd egy hirtelen mozdulattal visszateszem a hűtőbe. Mindent máshogy csinálok, csak a lépteim ugyanazok. Ezekkel a léptekkel sétálok az iskola felé, szívem a reményben, elmém az álmodozás lilásfehér ködében úszik. Megpróbálom magam elé képzelni az osztálytársaimat, szárnyakkal és befogadó tekintettel, ahogy köszönnek, csevegnek, ahogy nevetnek, különösen ahogy nevetnek...

Az első ember, akit megpillantok, egyszerű farmert, és ép pulóvert visel: sehol egy szárny, sehol egy befogadó mosoly. A második, harmadik, huszonnegyedik úgyszintén. Forognak körülöttem, ahogy forog a padló, a lámpa, az asztal: szemembe fut az éles fény, hallom a zsivajt, ott van az ismerős görcs a gyomromban.

Az udvarra futok, letépem a felragasztott szárnyakat, széttépem, s párat taposok rajta. Mert kívánhatod bármennyire, van olyan, ami csak akkor változik, ha magadat is darabokra tépkeded.

Török Luca Rozanna

Tetszik: 
Average: 5 (3 votes)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer