Jelenlegi hely

A 11/2 németesei a ME-ÁJK-n jártak

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara idén is csatlakozott a Wunderbar Fesztivál c. programsorozathoz.

Az alábbiakban dr. Czibrik Eszter beszámolóját olvashatják:

A miskolci Avasi Gimnázium lelkes diákjai vettek részt a programon, ahol interaktív formában ismerkedhettek meg a joghallgatói lét mindennapjaival.

Először a Kart mutatta be általánosan német nyelven Prof. Dr. Jacsó Judit dékánhelyettes asszony, amit negyedéves joghallgatók, Agócs Kinga és Brezsnyák Ágnes egészítettek ki a saját tapasztalataikkal, szintén német nyelven. Dr. Petrasovszky Anna a jogi szakfordítói képzést és a szakfordítói LLM képzés lehetőségéről is beszámolt az érdeklődőknek. Ezt követően Dr. Varga Zoltán dékánhelyettes úr mutatta be az Erasmus program adta lehetőségeket.

Végül de nem utolsó sorban Czibrik Eszter doktorandusz hallgatóval két interaktív feladatban vettek részt a gimnazisták, amelynek során egy izgalmas jogi kvízt oldottak meg német nyelven a fiatalok, majd ezt követően pedig német jogi fogalmakat kellett körbeírniuk az avasisoknak.

A program rendkívül jó hangulatban telt, amelyhez immáron másodjára csatlakozott a kar.

Puskásné Kiss Éva: „Köszönjük a lehetőséget, a meghívást. Nagyon érdekes volt a program. Külön öröm volt, hogy egykori avasis diákjaink/diákjaim tartották az előadást, foglalkozást."

https://www.facebook.com/meajk1981/posts/pfbid0kr6jBUc2CDh9EVnursvvD2bH9GzCXh9SCUyqSzidG1rnMCEa1wsMNUURJjbfEkbXl

Tetszik: 
No votes yet

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer