Jelenlegi hely

Aschaffenburgi diákokat fogadtunk

Aschaffenburgi diákokat fogadtunk

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is ellátogatott iskolánkba egy csapat aschaffenburgi cserediák.

2013. április 19-én 17 órás utazás után kissé fáradtan, de annál nagyobb izgalommal szálltak le a buszról német vendégeink. Senkinek sem volt idegen a partnere, hiszen korábban már mindenki felvette a kapcsolatot a cserediákjával az interneten és megismerkedett vele. A magyar diákoknak első feladata egy izgalmas hétvége megszervezése volt. A legtöbb német diáknak ez idő alatt volt alkalma megismerni a magyar konyhát, szokásokat, illetve a környék szépségeit, nevezetességeit.

A következő héten sűrű programok vártak cserediákjainkra. Rendeztünk nekik "Stadtrallye"-t ,  aminek segítségével megismerhették Miskolc belvárosát. Ellátogattak az aggteleki cseppkőbarlangba, lovas bemutatón vettek részt a Hortobágyon, illetve a magyar diákokkal közösen felfedezték fővárosunkat.

Egy hét elteltével barátként tekintettünk egymásra, nem akartuk, hogy ilyen hamar hazamenjenek. Természetesen mi is ellátogatunk majd hozzájuk - a következő tanév elején -, amit már most nagyon várunk!

Akinek lehetősége van cserediák fogadására, annak bátran ajánlom, hiszen egy ilyen program nemcsak remek szórakozást, hanem aktív nyelvtanulást is jelent!

Fehér Klaudia, 11/2

Aschaffenburgi diákokat fogadtunk

Tetszik: 
Average: 5 (1 vote)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer