Jelenlegi hely

Ha március, akkor frankofónia…

Ha március, akkor frankofónia…

A franciát tanulók már jól tudják: márciusban ünneplik világszerte a frankofóniát, azaz a francia nyelv és kultúra ünnepét. Az Avasi Gimnázium diákjaival idén is részt vettünk több miskolci rendezvényen: tapsolhattunk Jean Claude Meurisse hangulatos koncertjén a Zrínyi Gimnáziumban rendezett nyitóünnepségen, Prévert verseket hallgattunk két francia színész előadásában az Alliance Française-ben, s különleges fényképeket láthattunk a Herman Gimnázium fotópályázatára érkezett alkotásokból készült kiállításon. Ezen a pályázaton két tanítványunk is szép eredményt ért el: Réthy Adrienn (12/2) 1., Ducsai Eszter (10/2) 2. helyezést.

Réthy Adrienn: Les ailes de la liberté

Ducsai Eszter: Le moment de la liberté

Diákjaink lelkesen  készültek a Komlóstetői Általános Iskolában megrendezett regionális pétanque bajnokságra, ahol eredményesen szerepeltek. Az általános iskolások csapata (8/5) ezüstérmes lett (Csótai Zsófia, Lovász Anett és Lovász András vendégjátékos), a 9-10. évfolyamosok korosztályát képviselő 9/NY csapata (Berecz Flóra, Dobi Barka, Putnoky Zita) pedig bronzérmet szerzett. Mindkét csapat részt vehet az országos pétanque bajnokságon.

De szép sikereket értek el versmondóink is a Zrínyi Gimnázium által szervezett megyei francia nyelvű szavalóversenyen. Szűcs Orsolya (13/2) 1., Juhász Anna (12/2) 2., Barta Orsolya (7/5) 2., Bene Anna (9/2) 3. helyezett lett.

Az Avasi Gimnázium két programmal vett részt a megyei rendezvénysorozaton. 2015. március 19-én délelőtt francia lektorunk, Sarah Cuquemelle érdekes, képekkel és filmrészletekkel illusztrált előadását hallgattuk meg az utóbbi évek francia filmvígjátékairól, s válaszoltunk az előadásával kapcsolatban feltett tesztkérdésekre.


Fotóalbum »»

Délután pedig a város frankofón diákjainak rendeztünk a francia filmművészettel kapcsolatos vetélkedőt, a budapesti Francia Intézet támogatásásval. (Az Avasi Gimnáziumból a fair play jegyében nem indítottunk versenyzőket.)

Nemcsak a résztvevő diákok lexikális tudását mértük, hanem kreativitásukat, megfigyelőképességüket is. Annak a csapatnak volt esélye jó eredményt elérni, amelyik alaposan felkészült az előre meghatározott szókincsből, de felismerte például a Szívrablók és a 8 nő című filmek betétdalát, vagy ötletes feliratokat készített az előre kiadott filmrészletekhez. Láthattunk továbbá vidám jeleneteket is, melyeket a csapatok a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című film mintájára készítettek: mi történne, ha egy középkori lovag jelenne meg iskolájukban, milyen furcsaságokat tapasztalna? Ezúton is gratulálunk minden részvevő csapatnak s felkészítő tanáruknak!

1. helyezett: Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola csapata
2. helyezett: Herman Ottó Gimnázium csapata
3. helyezett: Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium csapata

A la prochaine francophonie!

Molnár Marianna

 

További cikkek a témában:

http://www.eszak.hu/cimlap/2015/03/27/ki-dob-pontosabban.eszak

http://www.boon.hu/a-frankofonia-unnepen-jatszottak-a-petanque-ot-miskolcon/2797151

http://www.eszak.hu/?pub=18.03.2015

Tetszik: 
No votes yet

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer