
színes németül beszélő thriller, német felirattal, 2014
A vetítés ideje: 2015. október 15. 15.15 óra (104 p)
Helye: Miskolc, Művészetek Háza, földszinti színházterem
A vetítés ingyenes, a belépés tiszteletjegy felmutatásával történik.
Jegyeket a némettanáraitoknál igényelhettek október 14-ig.
A film főszereplőjének, Benjaminnak (Tom Schilling) az élete nem mondhatni irigylésre méltónak. Szüleit korán elvesztette, nincsenek barátai, az Alzheimer kóros nagymamáján kívül gyakorlatilag senkije sincsen. Pizza futárként, nevetséges jelmezben keresi a kenyerét, az estéket pedig a számítógépe előtt ülve tölti. Egy nap megismerkedik a nagyszájú, mindenkit lehengerlő, gátlástalan Max nevű fiúval (Elyas M’Barek), aki rájön, hogy a szótlan és gátlásos srác mennyire tehetséges programozásban és a különböző számítógépes programok feltörésében. Benjamint beveszik abba a hacker csoportba, aminek Max is a tagja.
Innentől kezdve együtt vesznek részt számtalan akcióban, aminek – egyenlőre- csak globalizációellenes, baloldali társadalomkritika a célja. A csapat briliáns módon tör fel biztonságosnak hitt rendszereket, és első sikereik után egyre nagyobb kihívásokat állítanak maguk elé. Életében először Benjamin is hiszi magát valakinek, olyan embernek, akinek hatalma van, és tiszteletet vív ki tetteivel. A szórakozásként indult hackercsoport tevékenysége azonban hamarosan halálos játszmába fordul, amikor a német titkosrendőrség és az Interpol is nyomozni kezd tevékenységük után, és körözni kezdik a felforgató hackereket.
Szórakozva németül
A Goethe Intézet 2012-ben Miskolcon is elindította a Goethe Mozi c. projektjét iskolánk és a Művészetek Háza közreműködésével. Egy évben négy alkalommal tekinthetnek meg az érdeklődők német nyelvű filmeket, a megértést segítő német felirattal. A projekt elsősorban a német nyelvet tanuló középiskolás korosztálynak szól. A média világában otthonosan mozgó fiatalok szórakozva tanulhatnak a filmek segítségével. A tanulóknak lehetősége nyílik különböző segédanyagok felhasználásával a tanórákon feldolgozni a látottakat. A folyamat pozitívan befolyásolja a diákok német nyelvhez való viszonyát, fejleszti nyelvtudásukat. A fiatalok bepillantást nyernek a német kultúrába, ízelítőt kapnak a német filmművészet alkotásaiból, szembesülnek társadalmunkat érintő problémákkal vagy egyszerűen csak jól szórakozhatnak.

