Jelenlegi hely

...

Az Avasi Gimnázium dolgozói és tanulói közössége
megrendüléssel tudatja, hogy a gimnázium alapító igazgatója,
Takács Márta
életének 76. évében váratlanul elhunyt.

Búcsúztatása 2016. január 29-én, pénteken 13 órakor lesz
a miskolci Szent Anna temetőben.


Gyászol az Avasi Gimnázium

Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt: váratlanul elhunyt iskolánk alapító igazgatója, Takács Márta.

Sokunknak tanára is volt, később a mentora. Iskolánkat megálmodta, építését félve vigyázta, majd szellemiségével életre keltette. Tízéves igazgatósága alatt kialakította hagyományainkat, értékrendünket, országosan elismert közösséggé formált bennünket.

A családias környezet megteremtésével mindent megtett azért, hogy elégedett, sikeres, mosolygós diákokat lásson maga körül. Az iskola iránti gondoskodó figyelme a nyugdíjba vonulása után is megmaradt. Tekintélye volt. A minőség iránti igénye, műveltsége, pedagógiai elkötelezettsége példa marad számunkra.

a gimnázium nevelőtestülete nevében Schmidtné Törő Ágnes igazgató


Tisztelt gyászoló Család! Tisztelt Egybegyűltek! (Tisztelt Jelenlévők!)

„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl,
Hanem lezárván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;”

írja Arany János.

Pedagógusok, diákok, szülők, az Avasi Gimnázium egykori és jelenlegi dolgozói nevében szólok.

Egy legendává lett egyéniségtől búcsúzunk.

Takács Márta már fiatal tanár korában legendává lett.

Diákjai előtt magasra tette a mércét, maximalizmusa belső igényességét mutatta.

Fogadalmat tett: minden évben két német szakos tanárt indít el a pályán.

Csak a mi iskolánkban 11 volt tanítványa tanít, tanított. Olyanok, akik az országos és a nemzetközi versenyeken az elsők között végeztek.

Szakmai tudása, elhivatottsága, műveltsége a kollegái között hamar elismerést váltott ki.

Szakfelügyelőként az idegennyelv-oktatás magas színvonalát követelte meg, s az európaiságot tartotta követendőnek.

S megálmodott egy iskolát. Bár a panelrengeteg közé egy átlagos iskolát tervezett a városvezetés, egy átlagon felüli ember azonban Varázshegyet teremtett, Thomas Mann-i értelemben.

Félve vigyázta az építés minden fázisát, gondosan válogatta munkatársait, szellemiségével életre keltette Miskolc első kéttannyelvű iskoláját.

Olyan családias környezetet alakított ki, ahol a diákok jól érezték magukat, jól teljesítettek. Sokat hallottuk tőle: teher alatt nő a pálma! De a teher elviselhető a biztos siker tudatában.

Mellette biztonságban érezte magát a tanár is, diák is.

Tanácsai mögött tapasztalat, tudás, intelligencia és bölcsesség húzódott.

Nyugalom, csendes derű vette körül. Uralta a teret, ahová belépett. Az a méltóság, ami belőle sugárzott, nem tanulható.

Testvériskolákat keresett, a simmerni cserekapcsolat a mai napig lehetőséget ad a nyelvgyakorlásra.

Aschaffenburg és Miskolc az Ő közvetítésével lett testvérvárossá.

Minden oldalról megbecsülés vette körül. Tanítványai példaképként tekintenek rá, Miskolc városa Pro Urbe díjjal tüntette ki, s Németország Grimm-díjjal ismerte el eredményes munkáját.

Ez a hatalmas erő azért is tudott belőle sokáig sugározni, mert maga mellett tudhatta férje, Kele András támogatását.

A közösség szigorú bíró (ítész): csak makulátlan jellemet választ ki: akire felnézhet, akiből legenda válhat.

Takács Márta! A német nyelv legendás tanára! Alapító igazgatónk!

N Y U G O D J   B É K É B E N !



Tetszik: 
Average: 5 (3 votes)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer