Osztályfőnökünk, Figeczkiné Szabó Mónika szervezőmunkájának köszönhetően 2016. február 22-én lehetősége nyílt osztályunknak részt venni Budapesten, az Országházban megrendezésre kerülő parlamenti különórán.
Kísérőnk a parlamenti díszőrség egyik tagja volt. A program kezdéseként megismertük az Országház történetét, előadást hallottunk a koronázási jelvényekről, az épületben található szobrokról valamint festményekről, mindezt egy parlamenti sétával egybekötve. A parlament történeti múzeumában tett látogatást kincskeresés és vetélkedő tette szórakoztatóvá. Ezután bepillantást nyerhettünk egy plenáris ülésre, ahol éppen Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta el beszédét.
Mivel a program egész napos volt, így természetesen ebédre vendégül láttak minket, majd az ebéd levezetéseként az Országház könyvtárát tekintettük meg, ami egyben az ország jogi szakkönyvtára is, így számomra kifejezetten érdekes volt. Zárásként egy plenáris ülést modelleztünk le három másik középiskola diákjaival közösen, vidám hangulatban. Ezt követően egy országgyűlési képviselő mesélt nekünk a parlament működéséről, saját munkájáról és a kérdéseinkre is szívesen válaszolt. A parlamenti díszőrség bemutatója után lett vége a hivatalos programnak.
Végzős diákként amellett, hogy gazdagíthattam ismereteimet, nagyobb betekintést nyertem a parlament működésébe, ami számomra kifejezetten érdekes volt, és még az Országház gyönyörű épületét is megcsodálhattam. Nagyon örülök, hogy ott lehettem és részt vehettem az osztályommal egy ilyen érdekes és hasznos rendezvényen.
Tóth Laura, 12/5
