2016. március 23.
Fotó: Bordás Hanna, Csabai Márk
A programhoz kapcsolódó események:
Ajándék lengyel könyvek átadása
a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban
2016. március 30-án a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban jártunk néhányan a 9/ny-kny osztályból (Barta Zsófia, Demeter Norina, Jurecska Panna, Kollárcsik Kitti és Vierg Daniella), ahol egy nagyon szép rendezvényen vehettünk részt. Az intézmény a Lengyel Intézettől és a Miskolci Lengyel Kisebbségi Önkormányzattól lengyel könyveket kapott ajándékba. Az eseményen jelen volt Katarzyna Sitko asszonya budapesti Lengyel Intézet jelenlegi igazgatója és Fekete Dénes Úr a Miskolci Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
Elnök úr beszéde után a Polska Drenka hagyományőrző együttes lengyel népdalokat adott elő. A lengyel leszármazottakból álló csoport tagjai közé tartozik egyikünk, Jurecska Panna nagymamája is. A gyönyörű énekek után Katarzyna Sitko asszony érdekes előadást tartott a lengyel irodalomról, kultúráról és rendezvényekről. Nagyon sok újat tudtunk és tanultunk meg a magyar-lengyel kapcsolatokról is.
Reméljük, hogy több ilyen alkalom is lesz, és bizakodunk benne, hogy egyre többen kíváncsiak majd erre a csodálatos kapcsolatra, barátságra. köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk ezen az ünnepségen!
Kollárcsik Kitti és Jurecska Panna
http://minap.hu/cikkek/kolcsonozheto-lengyel-szepirodalom-konyvadomany-szabo-lorinc-konyvtarnak
http://minap.hu/video/haromszaz-konyvet-adomanyoztak-konyvtarnak
Katyn-i megemlékezés Miskolcon az Avasi Gimnázium képviselőivel 2016. április 14-én
http://miskolc.hu/miskolc-megyei-jogu-varos-lengyel-nemzetisegi-onkormanyzata/miskolc-megyei-jogu-varos-lengyel-ne-187

Katyn /Andrzej Wajda Film, english version/
Cikk: Utazás Limanowába »»