Benedek Elek és Fischer Mária

2012. szeptember 30-án, 153 éve született Benedek Elek. N?i sorsokról írt regényeket, Adyhoz fogható, kemény hangú publicisztikát m?velt, mégis arra volt a legbüszkébb, amit a gyerekeknek adott.

"A gyermekkönyv, az ifjúsági könyv a legnehezebb faja az irodalmi m?nek. Ide nem elég er?s írói tehetség. A legzseniálisabb író is kudarcot vall, ha tehetségéhez nem járul mélységes mély kedély, s mindenek felett: a gyermekvilágnak er?s szeretete."

A 23 éves Benedek Elek, a Budapesti Hírlap újságírója volt, amikor 1882 egy ?szi délutánján f?nökével, Rákosi Jen?vel betértek szivarért egy Rókus kórház melletti trafikba. Egy aznapi újságcikkr?l beszélgettek, amikor a trafikosné sarokban ül? lánya beleszólt a társalgásba. Vitába szállt a nagyhír? f?szerkeszt?vel, amihez talán Eleknek sem lett volna mersze. A magas, jókép? fiatalember annyira rácsodálkozott az éles esz? lányra, hogy elfelejtett fizetni a szivarokért.

Másnap egy ibolyacsokor kíséretében vitte el a tartozást, s innent?l kezdve mindennap visszajárt a boltba, hogy találkozzon a 19 éves Fischer Máriával. Az elszegényedett székely nemesi család fia és a félárva, vallásos zsidó lány szerelmét sokan értetlenkedve nézték. ?k nem értették, mi lenne a baj. Elek másfél év udvarlás után belépett a trafikba és a lány elé állt: „kisasszony, gyönyör? álmot láttam. Virágos almafa tövében szenderegtem, s maga ég?piros rózsát ejtett a mellemre... Igazat jelent-e az álmom?” „Igazat” - hangzott a felelet. 1884-ben összeházasodtak, és 45 évig el sem váltak egymástól.

Bár Elek elismert újságíró lett, s egy ciklus erejéig országgy?lési képvisel? is, szerényen éltek Reáltanoda utcai lakásukban. Elek nem becsülte sokra a pénzt, így megtartani sem tudta. A család motorja Mária volt, a hat gyerek mellett férje ügyeit is kézben tartotta. Elek sokat dolgozott, ma már csak meseíróként tartják számon, pedig kemény hangú közéleti publicista és a szociális igazságtalanságra érzékeny regényíró is volt. Regényeib?l kit?nik, hogy egyszerre hitt a n?k egyenjogúságában és az életen át tartó szerelemben.

Szül?földjén, Kisbaconban felépítette álmai házát, a tornác felett ma is ott a felirat: Mari. Neki építette. Nem szerettek külön lenni. Ha Eleknek mégis utaznia kellett, minden nap levelet írt feleségének, Mária pedig minden nap válaszolt.

Elek tudatosan fordult a gyermekirodalom felé, ezt politikai állásfoglalásnak is tekintette. A századfordulón már Elek apónak hívta mindenki, egyik gyerekújságot adta ki a másik után. A világháború alatt János fiuk megbetegedett, így Mária Kisbaconba költözött Pestr?l, hogy ápolhassa. A pesti zsidó lányból igazi székely asszony lett, a falu befogadta. Amikor 1920-ban János meghalt, Elek is döntött: végleg hazatért. A fiatal erdélyi írók kérésére újra visszatért az irodalmi közéletbe is, lapokat szerkesztett.

1929. augusztus 17-én éppen az írók feladatáról írt, amikor agyvérzést kapott. Utolsó három leírt szava ez volt: „f?, hogy dolgozzanak.” Leesett a székr?l, többé nem tért magához. A család tudta, hogy hamarosan vége. Mária megfogta a férje kezét, majd hirtelen felállt és kiment a házból. Néhány perc múlva visszatért, leült az ágy mellé. „Édeseim” – mondta nyugodtan a gyermekeinek – „azt hiszem, most kifogytok bel?lünk”. Rátámadtak. „Te valamit bevettél! Gyorsan hánytatót!”. Összeszorította a fogait, nem vett be semmit a 9 Veronál után. Megértették végül, hogy így akarták, s fordítva Elek is így tett volna. Elbúcsúzott a gyerekeit?l, nem sokkal ezután elveszítette az eszméletét, és egy nappal kés?bb ? is meghalt. Egyszerre temették ?ket, ott volt az egész falu és sok író-barát. Szép, paraszti temetése volt az egykori nemesúrfinak és a zsidó polgárlánynak, akik nem tudtak elválni egymástól.

Forrás: Nyáry Krisztián