Jelenlegi hely

Fenntarthatósági témahét

Fenntartható fejlődés, fenntarthatóság

2017. április 24-27. között az ország szinte valamennyi alap- és középfokú intézményében a fenntarthatóságé a főszerep. A diákok megismerkedhetnek a fenntartható fejlődés alapproblémáival, a megoldási lehetőségekkel.

A témahéthez kapcsolódóan Avasi Gimnáziumban előadásokkal, probléma központú tanórákkal, közös kísérletezéssel igyekszünk felhívni a figyelmet a téma fontosságára. Április 25-én, kedden a gimnázium aulája átváltozott a „Csodák aulájává”, ahol a tanulók által is kipróbálható természettudományos kísérletekkel igyekeztünk elmélyíteni az ismereteket a helyi- és a meghívott diákokkal. A közös kísérletezés után Dr. Gyulai Iván, ökológus tartott vetített képes előadást.

A fenntarthatósági témahét többi napján a gimnázium tanulói mutatják be kutatásaik (természettudományos pályázat) eredményét társaiknak, valamint a robotok programozásában járatos diákok bemutatója színesíti a programsorozatot.

Cseh Tünde

Fotó: Bordás Hanna
Kamera: Molnár Gyöngyi

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer