Tanáraink
Ajánlat: Etikai kódex tanároknak
Arday István, igazgató, biológia-földrajz szakos
Pilz Olivér, általános igazgatóhelyettes, matematika-fizika-biológia szakos, 2002-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Schramkó Ágnes, nevelési igazgatóhelyettes, történelem - angol szakos, 2000-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Aczélné Réthy Zsuzsanna, történelem-német szakos, 2007-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott, munkaközösség-vezető (német), osztályfőnök (9/2)
Antalné Koska Noémi, biológia-kémia-angol szakos
Arday Istvánné, történelem, német szakos, osztályfőnök (12/1), 2005-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Dr. Bacsó László, magyar-filozófia szakos, osztályfőnök (9/1), 2003-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat, 2006-ban OM Elismerő Oklevelet kapott
Baileyné Patakfalvi Emese, orosz-német szakos, osztályfőnök (12/1), 2006-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Bánfalvi Ágnes, magyar-történelem szakos, 1998-ban és 2008-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat, 2005-ben Pedagógiai Díjat kapott
Barta Péterné, magyar-francia szakos, osztályfőnök (12/3)
Bartáné Szabó Szilvia, matematika-fizika-számítástechnika szakos
Bella Mónika, angol-matematika-kémia szakos, osztályfőnök (10/1)
Benicsné Thuróczy Erika, könyvtár-angol szakos
Csiszár Adrienne, angol szakos, osztályfőnök (10/5), 2009-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Csabalik Zsuzsanna, biológia-kémia szakos, 2004-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Szőke-Czidor Judit, angol-EU ismeretek szakos
Cseh Tünde, fizika-kémia szakos, 2011-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Dr. Dalminé Gulyás Ildikó, fizika-matematika szakos
Fazekas Krisztina, angol-történelem-orosz, osztályfőnök (10/5), munkaközösség-vezető (angol-francia), 2005-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Figeczkiné Szabó Mónika, angol-történelem szakos, osztályfőnök (8/5)
Földháziné Szurmay Tímea, angol szakos, osztályfőnök (9/5)
Fürj Marianna, magyar-orosz szakos, osztályfőnök (11/4)
Dr. Gyulainé Szendi Éva, biológia-földrajz szakos, munkaközösség-vezető (biológia-kémia), 1999-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat, 2007-ben OM elismerést kapott
Homonna György, rajz-képzőművészet szakos, a művészeti munkaközösség vezetője, festőművész, 1998-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat, 2006-ban Aranykatedra Emlékplakettet kapott
Juhászné Gál Anikó, német-francia szakos
Kalavéné Jászfalvi Eleonóra, szabadidőszervező, könyvtáros
Kisfaliné Liptai Katalin, történelem-német szakos, 2003-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Kovács Beáta, matematika-informatika szakos
Guti-Kis Éva, német-földrajz szakos
Komor Katalin, magyar-történelem szakos, 2007-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Korpásné Ihász Zsuzsa, rajz szakos, osztályfőnök (9/4), 2001-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Körömi Csilla, angol szakos
László István, testnevelés szakos, 2008-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Majoros Mária, angol-orosz szakos
Miklós Tamás, történelem-földrajz szakos, osztályfőnök (12/4), ifjúságvédelmi felelős
Molnár Marianna, francia-orosz-angol szakos, 2004-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Nagy György, matematika-fizika-informatika szakos, osztályfőnök (13/2), 2008-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Nyíri Zoltán, történelem-földrajz szakos, osztályfőnök (12/2), munkaközösség-vezető (földrajz-történelem), 2002-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Pap Béláné, magyar-orosz szakos, munkaközösség-vezető (magyar), 1998-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat, 2001-ben Aranykatedra Emlékplakettet kapott
Paradíz Viktória, testnevelés szakos
Patócs Béla, testnevelés szakos, 2009-ben Miskolc város sportjáért díjat kapott Miskolc M.J.V. Közgyűlésétől, 2011-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Petrányné Wrbata Erika, angol-magyar szakos
Pilz Mónika, angol szakos, osztályfőnök (11/2)
Polyákné Horváth Andrea, matematika szakos, osztályfőnök (11/3)
Puskásné Kiss Éva, német-orosz szakos, osztályfőnök (11/1), 2009-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Radványi Edit, kémia-biológia szakos, 2006-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott, osztályfőnök (10/3)
Révfyné Gulyás Edit, matematika-fizika szakos, osztályfőnök (11/5), munkaközösség-vezető (matematika), 2007-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Sramkóné Pozsonyi Judit, magyar-történelem szakos, 2001-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Szatmári Gabriella, német-francia szakos, osztályfőnök (10/1)
Schmidtné Törő Ágnes, matematika-fizika szakos
Szőke Roland, történelem szakos
Szuhánszki Tamás, ének-zene, karvezetés, 1999-ben Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Tóthné Szoboszlai Mónika, német-orosz szakos, 1998-ban Az Avasi Gimnáziumért Díjat kapott
Untiszné Csetneki Csilla, matematika-fizika szakos, osztályfőnök (17/5)
Martina Busch, német nyelvi lektor
Hűse Emese, angol szakos
Díjak, elismerések
Kapták eddig:
2011-ben: Cseh Tünde, Patócs Béla, dr. Gombosné Vajna Ildikó (az Iskolaszék elnöke)
2010-ben: Pap Béláné, Eperjessy Éva, Kosztolányi László, Nagy György, dr. Pabis Györgyné (posztumusz)
2009-ben: Váradi Lajosné, Csiszár Adrienne, Puskásné Kiss Éva
2008-ban: Bánfalvi Ágnes, László István, Nagy György
2007-ben: Aczélné Réthy Zsuzsanna, Komor Katalin, Révfyné Gulyás Edit, Svertskó Miklósné (szakács), Holczer Viktor
2006-ban: Baileyné Patakfalvi Emese, Radványi Edit
2005-ben: Arday Istvánné, Fazekas Krisztina
2004-ben: Molnár Marianna, Csabalik Zsuzsanna
2003-ban: Kisfaliné Liptai Katalin és Bacsó László
2002-ben: Pilz Olivér, Nyíri Zoltán
2001-ben: Sramkóné Pozsonyi Judit, Korpásné Ihász Zsuzsa, Dr. Tóth Albert (a Less Nándor Díj alapítója)
2000-ben: Schramkó Ágnes, Erdődy Lászlóné,
1999-ben: Eperjessy Éva, Ursula Breuel, Joachim Breuel, Dr. Pabis Györgyné, dr. Gyulainé Szendi Éva, Dukát Istvánné, Szuhánszki Tamás
1998-ban: Takács Márta, Kosztolányi László, Bánfalvi Ágnes, Szoboszlai Mónika, Papp Béláné, Dr. Sarkadi Sándorné, Homoláné Rajczi Magdolna, Homonna György, Pusztafalvi István
Az OKM adományozott oklevelek
2006-ban dr. Bacsó László tanár úr, 2007-ben dr. Gyulainé Szendi Éva tanárnő versenyfelkészítő munkáját ismerték el.
2009-ben Bánfalvi Ágnes tanárnő és Korpásné Ihász Zsuzsanna tanárnő versenyfelkészítő munkáját ismerték el.
Aranykatedra Emlékplakett
Dr. Sarkadi Sándorné tanárnő, Papné Veres Ildikó tanárnő és Homonna György tanár úr kapott eddig Aranykatedra Emlékplakettet az Oktatási Minisztériumtól.
Pedagógiai Díj
2005-ben Bánfalvi Ágnes tanárnő kapott Miskolc városától Pedagógiai Díjat.
Tanáraink publikációi
Arday István
1. Arday István-Rózsa Endre (1995, 1997, 1998, 1999, 2000): Földrajz „A” tankönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest
2. Arday István-Rózsa Endre (1996,1998, 1999): Földrajz „B” tankönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest
3. Arday István-Rózsa Endre (1997): Tanmenetjavaslat a Földrajz „A” és „B” tankönyvekhez. Muszaki Könyvkiadó, Budapest
4. Arday István (1993): Bolygónk sorsa a kezünkben van. Calibra Kiadó, Budapest
5. Arday István (1992): Görögország hegyei között. Turista Magazin 8. sz.
6. Arday István (1993): A globális problémák iránti fogékonyság megalapozása és fejlesztése a 14-18 éves korosztály számára. Iskolakultúra 11. Sz.
7. Arday István (1994): A túlnépesedés következményei. Iskolakultúra 14. sz. Szerzői kollektíva (1998): Földrajz diagnosztikus feladatsorok II. osztály számára. B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Intézet, Miskolc
8. Arday István-Rózsa Endre (2000): Földrajzi feladatgyűjtemény, Muszaki Könyvkiadó, Budapest
9. Arday István-Rózsa Endre-Ütőné Visi Judit (2004, 2006, 2007): Földrajz I. Műszaki Könyvkiadó, Budapest
10. Arday István-Rózsa Endre-Ütőné Visi Jusit (2004, 2007): Földrajz II. Műszaki Könyvkiadó, Budapest
11. Arday István (2010): Földrajz munkafüzet I. Miskolc
Dr. Bacsó László
1. Ködemberek dadogása (O' Neill: Utazás az éjszakába - Miskolcon) , Határ 1992/3. (színházkritika)
2. Miképpen mi is megbocsátunk (Kun Józef: Miképpen mi is megbocsátunk) , Holnap 1992/11. (recenzió) .
3. A metafizika tragédiája , Megkerült dilemmák (Vajda Mihály hatvanadik születésnapjára - debreceni tanítványaitól), Debrecen , 1995. Szerk.: Gulyás Gábor. (tanulmány)
4. Dionüszosz halotti maszkja , Kitolási szakasz, JAK-füzetek, Balassi kiadó, Bp., 1997. Szerk.: Sutyák Tibor és Kukla Krisztián. (tanulmány)
5. Dietmar Voss: Metamorfozisok a képszeruség világában - esztétika, poézis, társadalom a modernség után , KLTE Filozófia Intézet, 1997. Szerk.: Nyizsnyánszki Ferenc. (fordítás)
6. A piszoár metamorfozisa (Arthur C. Danto: A közhely színeváltozása) , Szó-Kép (Az Észak-Magyarország, a Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország irodalmi és muvészeti melléklete) 1997/5. (recenzió)
7. A személyiség tautológiája, Roland Barthes szubjektumfelfogásáról Angyalosi Gergely: Roland Barthes, a semleges próféta c. monográfiájának az ürügyén.) Az Új-Holnap 1997 szeptember. (recenzió-tanulmány)
8. A distancia pátosza, Theodor Adornoro muvészetfelfogásáról, Vulgo, 2000/1-2. (recenzió-tanulmány).
• A divat nyelvtana, Roland Barthes nyelvfelfogásáról, Vulgo, 2000/3-4-5. (recenzió-tanulmány).
• Utánzatok (Platón és Arisztotelész mimésziszérol), Nagyerdei megálló (tanulmányok Vajda Mihály 70. születésnapjára), KLTE kiadó 2005. szerk.: Orosz László. (tanulmány)
Baileyné Patakfalvi Emese
1.Baileyné Patakfalvi Emese: Mit, mennyit és hogyan - a nyelvoktatásban, Iskolakultúra, 1994/15-16.
Csabalik Zsuzsanna
1.Szerzoi kollektíva: Kémia diagnosztikus feladatsorok I. osztály, B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Intézet, Miskolc, 1992
2.Szerzoi kollektíva: Kémia diagnosztikus feladatsorok II. osztály, B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Intézet, Miskolc, 1992
Dr. Gyulainé Szendi Éva
1.Dr. Gyulainé Szendi Éva: A globális módszer alkalmazási lehetoségei a környezeti ismeretek tantárgy oktatásában, Új Pedagógiai Szemle, 1993/6.
2.Dr. Gyulainé Szendi Éva: Környezeti nevelés a középiskolában, Ökotáj Magazin, 1993/5.
3.Dr. Gyulainé Szendi Éva: Környezetvédelem? A válasz: az oktatás - az Avasi Gimnáziumban már tantárgy a környezetvédelemben, Észak-Magyarország, 1990
4.Dr. Gyulainé Szendi Éva: Tanácsok a szóbeli felvételire biológiából, Déli Hírlap, 1997. Május
5.Dr. Gyulainé Szendi Éva: Környezeti nevelés az iskolarendszer egészében és az óvodában, Környezetvédelem az oktatásban c. lillafüredi konferencia szerkesztett gyujteménye,
6.Dr. Gyulainé Szendi Éva: A globális környezeti nevelés módszertana, Soros Alapítvány, 1995
7.Dr. Gyulainé Szendi Éva: Mérésmetodikai feladatlapok, 1992.
8.Dr. Gyulainé Szendi Éva: A környezetvédelmi oktatási szakértoi tevékenység elméleti és gyakorlati megalapozása, A környezeti nevelés módszerei, TKTE, Budapest, 1998.
9.Dr. Gyulainé Szendi Éva: A pedagógus szemével a Kitaibel Pál versenyről, Természetbúvár, 1998/4.
Homonna György
2. Homonna György: A karcsai református templom, Nézzük meg együtt - műelemzés és rajztanítás Borsod megyében, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.
Kiállításai:
1989. Művelédési Központ, Vásárosnamény
Műszaki Egyetem, Miskolc
1990. Móra F. Általános Iskola, Miskolc
1991. Városi Könyvtár, Miskolc
1993. Nyári Fesztivál, Miskolc
1994. „Emlékek” c. kiállítás, Felsőzsolca
Téli Tárlat, Miskolc
1996. „AZ EMBER” c. kiállítás, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc
„Szín-vonalak” c. kiállítás, Mini Galéria, Miskolc
1997. „…vonalak…” c. kiállítás, Nemzeti Színház, Miskolc
1998. Téli Tárlat, Miskolci Galéria
„M vonalak 4” c. kiállítás, Aschaffenburg, Németország
Korpásné Ihász Zsuzsa
Kiállítás: 1997. Mini Galéria, Miskolc
dr. Madej Ferencné
1. Dr. Madej Ferencné: A tantárgyi koncentráció lehetőségei az irodalom és történelem órán, Történelemtanítás, Budapest, 1986.
2. Dr. Madej Ferencné: Az óda tanításának újszeru megközelítése az irodalomórán, Magyartanítás, Budapest, 1989.
3. Dr. Madej Ferencné: Nagy kihívás: globális nevelés, Fókusz, Miskolc, 1994.
4. Dr. Madej Ferencné: Szanticska - Projekt, AERA U.S.A. Atlanta 1994.
Comparative Education Swathmore PA U.S.A., 1996.
5. Dr. Madej Ferencné: Interkulturális nevelés, Judaizmus, Pax Christi Egyesület, Szeged, 1997.
Nagy György
1. Maczkó István-Nagy György:
LISP, AutoLISP. Programozás Auto CAD-ben IBM PC-n, LSI Alkalmazástechnikai Tanácsadó Szolgálat, Budapest, 1989.
2. A varázsszó: MULTIMÉDIA
INSPIRÁCIÓ c. folyóirat (2. évf. 5. sz.), 1994. szeptember, 10-11. lap
3. Tanárok tanulták az Internetes tanítást, Módszertani Lapok, Informatika + Technika (2. évf., 4. sz.), 1998. május, 6-7. lap
Pap Béláné
1. Pap Béláné: Egy szabálytalan nyelvi verseny és tanulságai, Idegen Nyelvek Tanítása, 1975/3.
2. Pap Béláné: Felső-magyarországi regionális tanterv és tankönyv, Irodalomismeret, 1997/4.
3. Pap Béláné: Egy irodalom olvasókönyvről az olvasóvá neveléshez, Módszertani Lapok (Magyar), 1997/2.
4. Pap Béláné: Tanmenetterv irodalom tankönyvhöz, Módszertani Lapok (Magyar), 1997/3.
5. Pap Béláné: Tantárgyi program és tanmenetjavaslat a magyar nyelv és irodalom tanításában, Magyartanítás, 1997/5.
6. Pap Béláné: Felvételi feladatgyűjtemény magyar nyelv és irodalomból, Novissima Kiadó, 1997.
7. Pap Béláné: Regionális irodalomkönyv 5. o., Comenius Kiadó, 1997.
8. Pap Béláné: Regionális irodalomkönyv 6. o., Pauz-Westermann Kiadó, 1998.
9. Pap Béláné: Regionális irodalomkönyv 7. o. Pauz-Westermann Kiadó, 1998
Pilz Olivér
1.Pilz Olivér: Élősarok a gyakorlatban, Természet, 1998/1.
Pusztafalvi István
1. Pusztafalvi István: Felvételi feladatsorok a négy- és hatosztályos gimnáziumba jelentkezők számára matematikából, Novissima Kiadó, 1998
Radványi Edit
1.Szalay Tibor-Radványi Edit: Modellkísérletek az elektrokémia köréből, Módszerek és eljárások, 1996
Schramkó Ágnes
1. Schramkó Ágnes: Global Environmental Studies at the Avasi Gimnázium, Hungary, EE-Net News Volume 2/No 1, 1992
Takács Márta
1. Takács Márta: Az országismeret tanításának fogásai, Idegen Nyelvek Tanítása
2. Takács Márta: Az irodalom tanítása a haladó nyelvállapotú osztályokban, Idegen Nyelvek Tanítása
3. Takács Márta: Tudósítás a német szakos tanárok külföldi és hazai nyelvi továbbképzéseirol, Idegen Nyelvek Tanítása
4. Takács Márta: Tudósítások nyelvoktatást érintő konferenciákról, kongresszusokról, Jahrbücher Germanistiche Jahrbücher
5. Takács Márta: Az Avasi Gimnázium, Miskolci Avas monográfia, Herman Ottó Múzeum, 1993
6. Takács Márta: Szakkönyv - recenziók, Idegen Nyelvek Tanítása


A színházterem programjai
Ha kérdése van vagy üzen nekünk, akkor írjon!


















































